Szárormányosok a repceszárban 05.03.


Nem voltak könnyű helyzetben a repcetermesztők az idén a szárat károsító ormányosok elleni védekezés során. A februárban tapasztalt felmelegedés, amikor akár 6-8 fokkal volt magasabb a napi átlaghőmérséklet a szokásosnál, korai betelepedésüket indította el. Ekkor a repcetermesztők zöme kivárt még a védekezéssel, amit aztán a márciusi hűvös, sőt, helyenként hideg időjárás miatt sokszor még későbbre halasztottak. Azonban ekkorra a kártevők már nagy egyedszámmal voltak jelen a repcetáblákon, korán megkezdték a tojásrakást, az elsőket én már március másodikán megtaláltam, a hónap végére pedig már brutális mennyiségű tojást raktak le helyenként. Ezért, hiába indultak meg a március végi felmelegedéssel együtt az ormányosok elleni kezelések, azok a kártevők első hulláma ellen már hatástalanok voltak, a lerakott tojások mennyiségét érdemben már nem befolyásolták. Ráadásul ekkor érkezett meg a második betelepedési hullám.

A védekezések csúszása, vagy elmaradása miatt mostanra helyenként nagyon komoly kártétel kezd kialakulni, a szárakat megvágva tömegesen találjuk meg a lárvákat.

A kártevőkre kitérve, az én tapasztalataim szerint közel egyszerre jelentek meg a repcetáblákban a repceszár-ormányosok és a nagy repceormányosok. Bár az utóbbi faj hőigénye kisebb, ezért korábban érkezhet, de az idei tavaszon én ennek nem találtam jelét.

A fent leírtakhoz hozzátartozik, hogy ezek a tapasztalatok főként a dél-alföldi repcetáblák bejárásakor születtek. Máshol természetesen másképpen is alakulhatott a kártevők betelepedése és kártétele.


Cimkék: