Száradnak a gabonák oldalhajtásai 05.06.


A mellékelt képen pontosan az látszik, amit az Asahi Kalász-plusz technológia őszi búzában való alkalmazásával el szeretnénk kerülni.

  1. kevés sarjhajtás. A fotókon szereplő növényen egy főhajtás és csupán három sarjhajtás képződött, de ezek sem teljes értékűek. A bokrosodás összetett folyamat, azt a fajtatulajdonságokon túl számos olyan külső körülmény befolyásolhatja, mint pl. a növény víz- és tápanyagellátottsága.
  2. a sarjhajtások fejlettsége. A növény által képzett sarjhajtások a terméshez többféle módon is hozzájárulhatnak. Szolgáltathatnak plusz fotoszintetizáló felületként, de képezhetnek kalászt is. Az első sem rossz, de számunkra az utóbbi a kívánatos. Ha beavatkozunk, ennek érdekében kell megtennünk. A képeken egy sarjhajtás látható, amely valószínűleg kalászt hozna, egy pedig, amely várhatóan csupán a fotoszintézishez járulna hozzá.
  3. a sarjhajtások elhalása. A legnagyobb veszteség számunkra, ha a képződött sarjhajtások elhalnak, leszáradnak. Ezek semmilyen módon sem fognak hozzájárulni a terméshez, ezen a ponton egyértelmű a veszteségünk. Nem megfelelő vízellátás, tápanyagfelvételi problémák miatt ez a jelenség az idei évben egyes területeken különösen fokozottan jelentkezik.

Az Asahi Kalász plusz technológia korai alkalmazásakor, az Asahi SL kijuttatásával felpörgetjük az életfolyamatokat, a fotoszintetikus aktivitást és tápanyagfelvételt, egy klórmekvát (CCC) hatóanyagú készítménnyel hormonális alapon serkentjük a gyökérnövekedést, valamint mindezt megtámogatjuk tápanyagoldalról az Aloy Kalászos levéltrágya kijuttatásával.

Milyen hatás várható a kezeléstől? A fokozódó gyökérnövekedés nagyobb gyökértömeget eredményez, amely még kedvezőtlen viszonyok közepette is jobb vízellátást biztosíthat a növény számára. Ugyanez a tápanyagoldalon is megmutatkozik, a kevesebből is jobban gazdálkodik a növény. A fokozódó víz- és tápanyagfelvétel, az intenzívebb fotoszintézis, valamint asszimilációs folyamatok hatására a bokrosodás során több sarjhajtás képződhet, de ami a legfontosabb, az az, hogy a növény nagyobb valószínűséggel neveli meg ezeket, nő a négyzetméterenkénti kalászszám.

 


Cimkék: